tapir's shared items
Az alkotást tavaly titokban forgatták Németországban, mert az alkotók tartottak a szcientológusok támadásaitól.
Médiatörténeti eseménynek lehetnek szemtanúi azok, akik október 30-án, vasárnap este bekapcsolják a Magyar Televíziót. Az M1-en ugyanis fél tíztől látható a szcientológia egyház árnyoldalairól készült első és mindmáig egyetlen játékfilm. A Míg végül semmid sem marad című német alkotás igaz történeten alapszik. A mű egy kisgyermekes német házaspár életét mutatja be, akik egyre jobban belegabalyodnak a szcientológia hálójába. Először a férj érzi úgy, hogy kudarcos életébe sikereket hoz az egyház személyiségfejlesztő módszere, majd ráveszi feleségét, hogy ő is csatlakozzon a szervezethez.
Idővel azonban a férfi a sorozatos csalódások és megaláztatások miatt eltávolodik az egyháztól - neje viszont egyre feljebb halad a szcientológia ranglétráján. Kapcsolatuk megromlik, és az apa hiába próbálja egyben tartani a családot; sőt a feleségéért és kislányáért folytatott kilátástalan küzdelemben élete valóságos vesszőfutássá válik.
A filmet tavaly titokban forgatták Németországban, mert az alkotók tartottak a szcientológusok támadásaitól. Miután pedig az alkotás tavaly márciusban levetítették az ARD közszolgálati televízióban, fokozódtak a film körüli feszültségek, botrányok. L. Ron Hubbard követői ugyanis nem győzték hangsúlyozni, hogy szerintük a mű súlyos támadás a világ jobbításán fáradozó egyházuk ellen, és torz képet mutat róluk.
Aki azonban megtekinti az alkotást - a Heti Válasznak még a magyarországi bemutató előtt módja volt erre -, látni fogja, hogy az alkotók nem egy hatásvadász ellenpropaganda-filmet forgattak. Ehelyett egy profin kivitelezett, hiteles játékfilm született, melyből a néző képet kaphat mindarról, ami miatt a szcientológia első látásra vonzó életvezetési technológia lehet - hogy aztán megannyi abszurditásával és ártalmával sokakat az őrület szélére kergessen.
A film előzetesét ide kattintva tekinthetik meg.
Visszatérnek kísérleteikhez [1] azok a tudósok, akik szeptemberben jelentették be, hogy a fénysebességnél gyorsabban haladó neutrínót azonosítottak. Ha a felfedezést sikerülne megerősíteniük, alapjaiban kéne újragondolni a modern fizikát.
A kutatók azért látnak újra munkához, mert számos kritika érte őket bejelentésük óta [2], ugyanakkor nagyon kevés olyan tudományos műhely van a világon, ahol igazolni vagy cáfolni lehetne a CERN-ben elvégzett projektet.
Az OPERA kísérlet ugyanis igen pontos. A mérnökök és fizikusok a CERN és a Gran Sasso közti utat húsz centiméteres pontossággal mérték ki, ezen a szakaszon küldték át a neutrínókat, amiknek a száguldását fejlett műszerek, többek között a hétköznapinál jóval pontosabb gps és atomórák figyelik. Ennek köszönhetően kevesebb mint tíz nanoszekundum mérési hibával tudják meghatározni, hogy a részecskék mennyi idő alatt tették meg a 730 kilométeres utat. A neutrínók a korábbi kísérletekben hatvan nanoszekundummal korábban érkeztek meg, mint ahogy Einstein relativitáselméletéből következően kellett volna. Elvileg tehát gyorsabbak voltak a fénynél.
Most a kísérletek megismétlésére vállalkoznak, és megpróbálnak minden olyan körülményt kizárni, ami az időközben megjelent kritikákban felbukkant.
A CERN és az olaszországi Gran Sasso Laboratórium 2006-ban kezdte meg az OPERA nevű közös kísérletet. A Genf mellett található CERN egyik létesítményéből lőttek neutrínónyalábot az onnan 730 kilométerre fekvő olasz laboratóriumba.
A részecskefizikusok több mint 16 ezer müon-neutrínót figyeltek meg, és a megfigyelések során meglepő felfedezésre jutottak: a részecskék a fénysebességnél, azaz 299 792 kilométer per másodpercnél gyorsabban mozogtak.
A kísérlet kutatói ezt az eredményt hónapokig titokban tartották, amíg újabb megfigyeléseket végeztek, és a műszaki, illetve mérési hiba lehetőségét is kizárták. Amikor végül szeptemberben bejelentették eredményeiket, azt várták, hogy megerősítést vagy cáfolatot kapjanak más kutatóintézetektől, most azonban maguk is ellenőrzik az eredményeket.
Befejezték zuglóban, a Francia út és az Egressy út sarkán a vasúti töltés mellett lévő hajléktalantelep felszámolását.
Az itt élő hajléktalan emberek a maguk eszkábálta kunyhókban laktak.
Az önkormányzat által előre bejelentett bontás napjának reggelén a lakók összecsomagolták a holmijukat: egy-két napi váltás ruhát, alsóneműket, élelmiszert és meleg takarót.
“– Már négy éve itt élünk, de eddig békén hagytak minket. A kunyhónkat a férjem építette a lomtalanításkor kidobott fadarabokból meg a kapott fűrészáruból. Már egészen otthonosan éreztük magunkat: van külön hálónk, étkezőnk, sőt még saját kis szekrényünk is, ahol a tiszta ruhákat, az ágyneműket, az edényeket és a fűszereket tároljuk. Mosni és tisztálkodni a sógornőmék lakásában szoktunk. Fogalmam sincsen, holnap este hol fogunk aludni, mert a sógornőméknél nem férünk el ”
– mesélte a bontás előtti percekben Kati, a Francia út egyik lakója.
Aztán csendben elballagtak…..
A kunyhókat az önkormányzat elbontatta, a területet kitakarítatta.
Fotók és szöveg: Katona László
















BIGpix – A zuglói hajléktalantelep felszámolása is a post from: spottr
Here’s a one-minute tour from PM Bryan O’Neil Hughes:
He provides a deeper overview with examples (including iPhone shots automatically improved via this technology) on the Photoshop.com blog.
/ A természetközeli gazdálkodási technikák alkalmazása Afrikában. Interjú Masanobu Fukuokával, készítették Robert és Diane Gilman – fordítás általam: /
Masanobu Fukuoka egyike a fenntartható gazdálkodás nagy úttörőinek, aki eljött a II. Nemzetközi Permakultúra Konferenciára. Pár nappal a konferencia előtt beszélgettünk vele, mikor az Abundant Life Seed alapítványnál tett látogatást, a Washington állambeli Port Townsend-ben.
Szeret úgy beszélni magáról, mint akinek nincs tudása, de könyvei, köztük a One-Straw Revolution (Egy szalmaszál forradalma) és a The Natural Way (A természetes út) sejtetik, hogy legalábbis bölcsesség a birtokában van. Gazdálkodási módja nem alkalmaz talajművelést, műtrágyát és növényvédő szereket, gyomlálást, metszést és rendkívül kevés munkaerőt igényel. Mindezt (és a magas hozamot) az ültetés gondos időzítésével és a növények kombinációinak gondos kiválasztásával (polikultúra) éri el. Röviden szólva a természetben végzett munka gyakorlatának művészetét magas szintű kifinomultságra emelte.
Ebben az interjúban kifejti, hogy az 1985-ben Afrikában szerzett tapasztalatai alapján, hogyan alkalmazhatók az ő természetes gazdálkodási módszerei a világ sivatagaiban.
Robert: Életének 50 munkával töltött éve alatt mire jött rá, milyen hatása lehet a mezőgazdaságnak?
Masanobu: Amint azt láthatja, én egy apró ember vagyok, de nagy szándék vezérelt, amikor az Államokba jöttem. Ez a kis ember egyre kisebb és kisebb lesz és már nem húzza túl sokáig, úgyhogy szeretném megosztani az 50 évvel ezelőtti ötletemet. Az én álmom olyan, mint egy luftballon. Lehet egyre kisebb és kisebb, vagy nagyobb és nagyobb is. Ha egy szóval kellene jellemeznem, talán a “semmisség” lenne az. Nagyban űzve magába foglalhatná az egész Földet.
Egy kis hegyen élek és kertészkedek. Semmiféle tudásom nincs és semmit se csinálok. Én úgy kertészkedem, hogy mellőzöm a földművelést, a trágyázást és a vegyszereket. Tíz évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a Rodale Press gondozásában megjelent a One-Straw Revolution (Egy szalmaszál forradalma) című könyvem. Ettől a pillanattól kezdve már nem tudtam csupán a hegyekben maradni. Hét évvel ezelőtt, életemben először elrepültem Kaliforniába, Bostonba és New York-ba. Meg voltam lepve, mert azt hittem az Egyesült Államok mindenütt zöld, de számomra kietlen, halott földnek tűnt.
Aztán beszéltem az ENSZ sivatagokért felelős részlegének vezetőjével, a természetes gazdálkodási módszeremről. Megkérdezte, hogy meg tudná-e változtatni az én módszerem az iraki sivatagot? Az mondta, hogy fejlesszem ki a módszert, amivel a sivatagot zölddé lehet változtatni. Ekkor úgy gondoltam, hogy én csak egy szegény kertész vagyok, nincs se hatalmam se tudásom, úgyhogy azt válaszoltam neki, hogy nem tudom. De innentől kezdve úgy éreztem, hogy a sivatagok zöldítése az én feladatom.
Néhány évvel ezelőtt Európában utazgattam. Azt láttam, hogy Európa nagyon szép, sok természet megmaradt. De éreztem, ahogy 1 méterrel a felszín alatt, lassan jön fel a sivatag. Azon tűnődtem, miért. Aztán rájöttem, hogy a mezőgazdaságban követték el a hibát. A hiba ott kezdődött, hogy húst kezdtek termelni a királynak és bort az egyháznak. Mindenütt tehén, tehén, tehén, szőlő, szőlő, szőlő. Ezzel megváltoztatták a természetet, főleg a hegyek lejtőit. Ilyenkor következik be a talajerózió. A völgyek termőtalajának csak 20%-a maradt egészséges, a maradék 80% kimerült. Mivel a talaj kimerült, műtrágyára és növényvédő szerekre lett szükségük. Az Egyesült Államok, Európa és Japán mezőgazdasága a föld felszántásával indított. A földművelés a civilizáció kezdetéhez is kapcsolódik, és a hiba már itt elkezdődött. Az igazi természetes gazdálkodás nem használ sem földművelést, sem ekézést. A traktorok és eszközök használata elpusztítja a valódi természetet. A fűrész és a balta a fák, míg a földművelés és szántás a termőtalaj legfőbb ellenségei. Ha az emberek nem rendelkeznének ezekkel az eszközökkel, mindennek jobb élete lenne.
Mivel az én gazdaságom nem alkalmaz sem szántást, sem műtrágyázást, sem vegyszereket, sok rovar és állat él a farmon. A rovarirtó szer arra való, hogy egy bizonyos rovarfajt elpusztítson, és ez felborítja a természet egyensúlyát. Ha békén hagyjuk, a tökéletes természet vissza fog térni.
Robert: Hogyan alkalmazta a módszereit a sivatagokban?
Masanobu: A vegyszeres mezőgazdaság nem tudja megváltoztatni a sivatagot. Még traktorral és hatalmas öntözőrendszerrel sem képesek rá. Eljutottam arra a felismerésre, hogy a sivatag zöldítéséhez természetes gazdálkodás kell. A módszer roppant egyszerű. Csak el kell vetned a magokat a sivatagban. Itt egy kép az etiópiai kísérletről. Ez a terület 90 évvel ezelőtt gyönyörű volt, és most úgy néz ki, mint a coloradói sivatag. Adtam 100 különböző fajtájú növénymagot az etiópiai és szomáliai embereknek. A gyerekek elültették a magokat és három napon át öntözték. Mivel magas a hőmérséklet és kevés a víz, a gyökerek gyorsan lemennek. Most a nagy daikon retek nő ott. Az emberek azt hiszik, a sivatagban egyáltalán nincs víz, de még Szomáliában és Etiópiában is van nagy folyó. Nem arról van szó, hogy nincs víz, csak egész egyszerűen a föld alatt marad. 2-4 méter mélyen meg lehet lelni a vizet.
Diane: Ön csak addig öntöz, amíg kicsíráznak a magok, azután magára hagyja a növényeket?
Masanobu: Továbbra is szükségük van vízre, mondjuk tíz napig vagy egy hónapig, de nem szabad túlöntözni őket, hogy a gyökerek mélyre nőjenek. Manapság Szomáliában az embereknek házi kertjeik vannak.
A projekt az UNESCO segítségével, nagy befektetéssel indult, de jelenleg csak néhány ember foglalkozik a kísérlettel. Ezek a tokiói fiatalok nem sok mindent tudnak a földművelésről. Úgy gondolom, hogy jobbat teszünk, ha tej és liszt helyett inkább magokat küldünk Szomáliába és Etiópiába, de nincs rá mód. Az emberek Etiópiában és Szomáliában el tudják vetni a magokat, még a gyerekek is képesek rá. De az afrikai kormányok, az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország, nem magokat küldenek, hanem kizárólag azonnali élelmiszert és ruhát. Az afrikai kormány ellehetetleníti a házi kerteket és a kistermelőket. Az elmúlt 100 év során a vetőmag hiánycikké vált.
Diane: Miért teszik ezt ezek a kormányok?
Masanobu: Az afrikai kormányok és az Egyesült Államok kormánya azt akarják, hogy az emberek kávét, teát, gyapotot, mogyorót, cukrot termeljenek – mindössze öt vagy hat fajtát exportra, és keressenek pénzt. A zöldség az csak élelmiszer, nem hoz sok pénzt. Azt mondják, hogy ők majd biztosítják a kukoricát és búzát, úgyhogy az embereknek nem kell saját zöldségeket termeszteniük.
Robert: Vannak az Egyesült Államokban olyan vetőmagfajták, amik jól éreznék magukat Afrika sivatagos részein?
Masanobu: Ami azt illeti, ma reggel ebben a városban (Port Townsend) láttam néhány növényt, köztük zöldségeket, dísznövényeket és gabonákat, amik megélnének a sivatagban. A daikon retek még jobban is nőne ott, mint az én földemen, és az olyanok, mint az amaránt és a pozsgás növények is nagyon jól meglennének.
Robert: Tehát ha az Egyesült Államok, Japán és Európa valóban akarna segíteni az afrikaiaknak és megállítani a sivatagosodást, akkor ön azt javasolja, hogy vetőmagokat küldjenek?
Masanobu: Amikor Szomáliában jártam, azt gondoltam, hogy ha lenne itt tíz termelő, egy teherautó és néhány mag, könnyedén lehetne segíteni embereken. Az év felében nincs semmi zöldjük, nem jutnak vitaminokhoz, és így természetesen megbetegednek. Már azt is elfelejtették, hogyan kell a zöldségeket elfogyasztani. A leveleket eszik és nem az ehető gyökeret.
Tegnap elmentem az Olympic Nemzeti Parkba. Le voltam nyűgözve, szinte sírtam. Élt ott a föld! Úgy nézett ki a hegy, mint Isten ágya. Az erdő olyan élőnek tűnt, amilyet még Európában sem találni. A kaliforniai vörösfenyők és a francia rétek szépek, de ez a legjobb! Az itt élő embereknek van vizük, tüzelőjük és fáik. Olyan, mint az édenkert. Ha az emberek itt valóban boldogok lennének, ez a hely maga lenne a megvalósult Utópia.
A sivatagban élő embereknek csak egy csészéjük, egy késük és egy fazekuk van. Vannak családok, akiknek még késük sincs, úgyhogy kövekkel törik a fát, amit aztán mérföldekre kell cipelniük. Le voltam nyűgözve, hogy milyen szép az itteni vidék, de ugyanakkor megszakadt a szívem, amikor a sivatagi emberekre gondoltam. Akkora a különbség, mint a menny és a pokol között. Úgy gondolom, hogy a világ egy nagyon veszélyes pont felé közeledik. Az Egyesült Államok olyan hatalomra tett szert, hogy elpusztíthatja a világot, de akár segíthetne is rajta. Vajon értik az emberek ebben az országban, hogy miközben segítenek a szomáliaiaknak, el is pusztítják őket? Azzal, hogy kávé és cukortermesztésre kényszerítik és közben etetik őket. A japán kormány is így tesz. Ruhákat oszt, az olasz kormány pedig makarónit küld. Az Egyesült Államok kenyérevőkké akarja őket tenni. Az etiópiaiak főtt rizst, árpát és zöldségeket esznek. Örömmel lennének kistermelők. De az Egyesült Államok kormánya azt mondja nekik, hogy dolgozzanak, úgy dolgozzanak, mint a rabszolgák egy nagy kávéfarmon. Azt mondják, hogy keress pénzt és akkor majd boldog lehetsz.
Egy japán professzor kollégám, aki Szomáliában és Etiópiában járt azt mondta, hogy ez a világ pokla. Azt mondtam neki, hogy “Nem, ez a mennyország kapuja”. Ezeknek az embereknek se pénzük, se élelmük, mégis nagyon boldogok. Az ok, amiért ennyire boldogok, hogy nincsenek iskoláik és tanáraik. Örömmel cipelik a vizet és örömmel aprítják a fát. Ez nem olyasvalami, ami a terhükre van; hanem tényleg élvezik. Dél és három között nagy a forróság, de azon kívül szellő fúj és nincsenek legyek vagy szúnyogok.
Az Egyesült Államok ahelyett, hogy a távoli világűrbe megy, inkább a sivatagokba szórná a magokat az űrsiklóiról. Fel lehetne használni a nagy cégek repülőgépeit is és azokról is vethetnének.
Diane: Ha csak kiszórnák a magokat, lenne elegendő eső, hogy kicsírázzanak?
Masanobu: Nem lenne elegendő, ezért én beburkolva vetném el a magokat, így nem száradnának ki és nem ennék fel az állatok. Sokféleképp lehet beburkolni a magokat. Használhatunk tapasztott földlabdát, vagy kalciumot.
Az én földemen van minden: gyümölcsfák, zöldségek, akác. Ahogyan a földemen is, a sivatagokba is össze kell válogatunk a fajtákat és mindet egyszerre vetni. Közel 100 fajta oltott fát vittem magammal, fajtánként kettőt és szinte mindegyik, közel 80%-uk megmaradt. Azért említettem a repülőgépet, mert amíg csak kísérletezünk, kis területet használunk. De nekünk hatalmas területet kellene gyorsan bezöldítenünk. És mindezt egyszerre kellene tennünk! Össze kell válogatnunk a növényeket, fákat; ez a siker leggyorsabb módja.
Egy másik ok, amiért ezt mondom, mert gyorsan kell cselekednünk, a világ már kevesebb, mint 3%-a zöld, az egész Föld haldoklik. Az oxigén hiánya miatt az emberek boldogtalanokká válnak. Tavasszal a növényekből származó oxigéntól érezzük magunkat boldognak. Széndioxidot lélegzünk ki és oxigént lélegzünk be, és a növények épp fordítva. Az ember és a növények kapcsolata nem csak az étel, hanem a levegő megosztásáról is szól. Úgyhogy az, hogy Szomáliában fogytán van az oxigén, nem csak az ottaniak problémája, hanem a mienk is. Mivel Afrika földje gyorsan pusztul, ezt mindenki meg fogja érezni. A folyamat nagyon gyorsan zajlik. Nincs időnk a tétovázásra. Most kell tennünk valamit.
Az etióp emberek örülnek a szélnek és a fénynek, a tűznek és a víznek. Miért kell ennél több az embereknek? A mi feladatunk az, hogy úgy gazdálkodjunk, ahogyan Isten teszi. Ez lehet a módja, hogy elkezdjük megmenteni ezt a világot.
Kapcsolódó bejegyzés:
Az emberiségnek fogalma sincs a természetről
We’re excited to announce the release of the new ThemeRoller for Mobile tool. ThemeRoller is a web-based tool that makes it super simple to create custom themes without writing a single line of CSS.
If you’re familiar with the jQuery UI ThemeRoller, the basics of the tool are pretty similar: there’s a inspector panel on the left of the screen that has all the theme settings, and a preview pane on the right that shows you in real-time each change you make. But there are some big improvements in the new mobile version which we’ll cover below.
Once you create your masterpiece, you can share it via URL or download a ZIP file with your custom theme stylesheet, ready for production (or additional tweaking).
This is so beta, we’re not even going to add the flag. Have fun playing and please flag issues in the tracker so we can improve the tool.
Themes & swatches
The Mobile theme framework and ThemeRoller Mobile allow you to create up to 26 unique color “swatches” within a single theme (the UI version essentially has a single swatch). Each swatch defines the look and feel for a bar, content block and a button with normal, hover and pressed interaction states.
Within your site or app, you assign swatch letters to individual elements on a page to mix and match swatch colors for really rich designs. Swatches are assigned a single letter from a-z which allows people to share themes easily (unlike unique class names) and flexibly combine swatches on a page. For example, you can assign swatch A to one button and swatch K to another button to make a visual distinction between them.
Global settings
In addition to creating sets of swatches, there are powerful global configuration options to quickly set the font family, active (on) state color, corner radii for groupings and buttons, icon and shadow styles in one centralized place.
Gradient tools
In the left hand inspector panel, there is a slick tool to create the CSS-based gradients we use throughout the themes. In simple mode you can pick a single color, then drag a slider to choose how deep of a convex or concave gradient you want, or leave the slider in the middle position for a flat appearance.
Click the “+” icon to expand into advanced mode and customize the gradient colors individually for both points.
Preview inspector and QuickSwatch bar
Above the preview panel, there are two cool tools that make it even easier to build a theme: the preview inspector tool and the QuickSwatch Bar.
First, when the preview inspector toggle is on, it allows you to simply click on an element in the preview panel and have the relevant section of the lefthand inspector panel open for editing so there’s no need to hunt around for the right settings.
An even more exciting feature is the QuickSwatch bar. This has a preset spectrum of colors that can be dragged and dropped directly onto an element in the preview pane to re-color it. The lightness and saturation sliders make it easy to shift the color spectrum around to find the right colors. To the right of the spectrum, we display the last few colors you’ve used for quick re-use. These colors can also be dragged and dropped into the color picker wells in the lefthand inspector panel for even more power.
A lot of magic is at work here: by dropping a single color onto an element, the tool with automatically calculate the two related gradient colors, border color, and text colors for good contrast (you can fine-tune these in the left panel). By dropping a color on a button/listview, the tool calculates all these colors for the default, hover and pressed states of a button automatically which is a huge timesaver. You can spend your time trying color combinations, not tweaking a million settings.
Adobe Kuler Integration
Picking a color palette that works well together is tricky business but we’ve made it easy by adding pre-made themes created on Adobe’s fantastic Kuler app right into ThemeRoller. Kuler is a great site focused on letting people create, share and rate color palettes.
If you’re looking for inspiration, simply click on the Kuler link in the QuickSwatch palette and you can browse the latest, most popular or highest rated color combinations from Kuler, or search by tag, title or color. From there, just drag and drop the colors onto widgets in the preview pane to quickly create a great-looking theme in a snap.
Sharing URLs
The jQuery UI ThemeRoller tool used URLs to track every step in your creation history and also make it easy to share and load themes by sending those URLs around. We think sharing themes is important to get feedback and allows others to play with your creations but the sheer complexity of the Mobile themes couldn’t be represented in a URL. Our solution is to store the theme on our server and create a unique URL that allows you to post a theme link and allows other to edit or download a copy of the theme (yours won’t be touched). For example, check out this theme I created.
Note: To keep our server from getting stuffed with themes, we’re only going to store theme links for 30 days so you’ll need to download a copy for the long term.
Downloading and importing
Once you have created your final theme, simply click the Download Theme link at the top of the inspector panel to generate a zip file that contains both the compressed (production-ready) and uncompressed (editable) theme files and a simple test page (index.html) to show that everything worked (whew) and instructions on how to add the theme to your site. It’s pretty simple: link your custom theme in the head of the page followed by the jQuery Mobile structure theme and you’re ready to go.
To import a theme, just click the Import link and paste the entire contents of the uncompressed theme file into the text input in the dialog, and the system will parse the theme into an editable format for sharing and downloading.
A word of thanks
This tool came to be through the continued generosity of our sponsor Adobe who dedicated the development time of Tyler Benziger to work exclusively on ThemeRoller for the last 6+ months. Tyler did a fantastic job taking a handful of designs and creating a rock solid tool with lots of creative ideas that exceeded all our expectations.
Give it a try!
Enough talking, jump in and start building your first theme at:
www.jquerymobile.com/themeroller
ThemeRoller Source: Open Source
One more thing: the complete source code for the new jQuery Mobile ThemeRoller tool is open source under the standard jQuery project licenses for you to improve, remix and build into your apps. The core tool is designed to work completely client-side to make it easy to drop into your code — only the download and sharing features require a bit of PHP. Go forth and fork it on GitHub.
Stephen Wilkes Day to Night sorozatához egy 4×5-ös kamerát, 39 megapixeles digitális hátfallal használt, 12-13 méterre elhelyezve a föld fölött. Minimum tíz órán keresztül fotózott egy képhez több száz fotót, New York főbb helyeinek életét megörökítve ezzel, éjjel-nappal.








Éjjelek és nappalok is a post from: spottr
hirdetés




